III. Mesterkonferencia előadói

Kiss Gábor: “A világom definíciója”

Az NLP eszköztárának mindennapi felhasználója és egyben élvezője vagyok. Hogy mit jelent ez pontosan számomra? Úgy érzem, hogy az életem összes területén mindig ott van bennem egy olyan széleskörű tudás, mellyel a mindennapok nemcsak könnyebbé váltak, hanem élvezetesebbé is. A korábban megoldhatatlannak tűnő problémák mára feladatokká, a kommunikáció játékká, az ember- és legfőképpen önismereti képességem pedig nyilvánvalóvá vált számomra. Látom, hogy merre tartok, érzem, amikor jól érzem magam, és meghallom a külső és belső hangokat. Észlelem azt is, amikor nem látom, hogy merre tartok, amikor nem igazán érzem jól magam, és amikor süket vagyok a világomban. A különbség az, hogy ilyen helyzetekben nem ijedek meg,

Olvass tovább »
Czagler Zsuzsa

Czagler Zsuzsa: Ikigai, avagy amiért érdemes felkelni minden reggel

Utólag visszatekintve számomra az NLP meghatározó sorsesemények egybeesésének sorozata volt. 2015. január végén tudtam meg, hogy elértem a korábbi médiakarrierem csúcsára, aminek már nem igazán tudtam örülni, bár akkor még nem tudtam, miért is nem. Utólag rájöttem: mert a szakmámban apukám útját jártam korábban villamosmérnökként, majd cégvezetőként. 2015. január 27-én döntöttem el, hogy majd 30 év után elválok, bár akkor még nem tudtam megfogalmazni, pontosan miért is. Utólag rájöttem: mert a házasságomban anyukám útját jártam. 2015. január 28-án érkezett meg a küldetésem mondata, “segítem terjeszteni a lélekmelegséget”, amivel akkor még nem tudtam, pontosan mit csináljak. 2016. május 29.-én megszereztem az NLP Mester diplomát. 2016. június végén felmondtam

Olvass tovább »
Szilágyi Csaba NLP tréner és coach

Szilágyi Csaba: Beszélgetés a nagy „T”-vel…

Úton vagyok, a változás útján. Ez az év most nagy változásokat, döntéseket, elhatározásokat hozott az életembe. Most érzem igazán, hogy afelé tartok, amit igazán akarok az életemben csinálni. Pár évvel ezelőtt már megcsináltam a Küldetés Iránytű tréninget. “Nevetéssel teli életre tanítok” – ott ezt találtam meg a küldetésemnek. Azóta is fontosnak tartom, hogy ha találkozom valakivel, legalább egy mosollyal távozzon tőlem. Az idei év azonban meghozta számomra azt a lendületet, hogy azt érezzem, ez még nem teljes így. Egyre mélyebben foglalkozom az NLP-vel, és folyamatosan itt van körülöttem, hogy hozzam el a változást az emberek életébe, és vezessem őket egy olyan útra, ahol könnyedén, vidáman,

Olvass tovább »

Raffai Krisztina: A változás csodája

Szinte hihetetlennek tűnik, hogy volt olyan idő, mikor nem tudtam, mivel is szeretném tölteni a napjaimat. Gyerekkorom óta sokat gondolkodtam azon, hogy “mi legyek, ha nagy leszek”. Divattervező, marketinges, tolmács, könyvelő…? Valahogy mindennel akartam foglalkozni, és nem tudtam eldönteni, melyikkel a leginkább. Folyamatos kínlódás volt, hogy nem tudtam dönteni. Inkább elfogadtam, amit a szüleim, ismerőseim mondtak, hogy legyen egy jó iskolám, jó állásom biztos fizetéssel, és majd egyszer csak eljön a boldog, nyugodt élet. Elhittem, hogy ez a dolgok rendje, de valami mégis hiányzott. Szorgalmas voltam, sokat dolgoztam, haladtam is előre az életben, és belül egyre üresebbnek éreztem magam. Nem találtam önmagam a saját életemben!

Olvass tovább »

Madaras Ágnes: Szív alapú küldetés

Közel 20 éve voltam rendezvényszervező, amit szívvel-lélekkel csináltam, mégis állandó hiányérzettel küzdöttem. Na nem azért, mert nem ment jól vagy mert nem jól csináltam, hanem mert ott volt bennem a maximalizmus, ami nem engedte, hogy elégedett legyek. Azóta az életem minősége változott meg. A hiányérzet eltűnt, mert használom az erősségeimet, azokat, amelyek elégedettséggel töltenek el. Ma már elmondhatom, hogy egy olyan elégedett, ám érzékeny nő vagyok, aki szereti, amit csinál, amivé vált és amit, a küldetésének érez. Az elégedettséget pedig a ”gondolatszínezés” hozta el számomra. Ez olyan tevékenység, ami a rendezvényszervezés mellett kiegészíti az életemet, ami feltölt, ami kihozza belőlem a nőt, hogy másoknak is

Olvass tovább »

Sebestyén Ágnes: Megéled vagy túléled a hétköznapokat?

Amikor gyerek voltam, folyton azt hallottam: – Előbb a munka aztán a szórakozás! Ne keverd össze a munkát a mulatsággal! A kettő nem megy együtt! Mikor felnőttem, és dolgozni kezdtem, ez a kettő szépen el is különült a fejemben. A munkám, bár szerettem, és amúgy érdekes volt, mindig a kötelező rész volt. A hétvégék és a szabadságok pedig túl hamar elrepültek. Ilyenkor igyekeztem valamennyire visszatöltődni és csak olyan dolgokkal foglalkozni, amikben örömöt leltem. Amikor elkezdtem az NLP-vel foglalkozni, megértettem, hogy mi irányítjuk azokat a feltételeket, amik ahhoz kellenek, hogy élvezzük azt, amit csinálunk.  Megtapasztalhattam milyen az, amikor úgy érem el a célomat, hogy harmóniában, a

Olvass tovább »

Bence Balázs: Nem feladni vagy letojni magasról

A Portfolio.hu gazdasági portált üzemeltető Net Média Zrt igazgatósági tagja, a cégcsoport online befektetési szolgáltatásokért felelős igazgatója, tőzsdei oktató. A sikeres kereskedő című NLP áthallásoktól sem mentes tőzsdei könyv szerzője. Kezdő, hobby Youtuber, 3 éve Taekwondozik, és edzője szerint már majdnem ott tart, mint egy átlagos ember, aki először jön le edzeni. NLP mester, a Küldetés Iránytű képzés túlélője, aki a képzés óta újabb küldetést és sok-sok célt is kikapart magának. Bence Balázs, NLP mester, befektetési szakértő   Bence Balázs, a III. NLP Akadémia Mesterkonferencia előadója. 2018. november 9. 18:00 Eötvös 10 Kulturális Színtér (VI. Eötvös utca 10. 202-es terem)

Olvass tovább »