NLP Elmesék – Sorsfordító történetek

Megjelent az NLP ELMESÉK című könyv!

Ezt a könyvet az NLP Akadémia programjain résztvevők írták. Felemelő élmény megélni, amikor a tanítványok meghaladják mesterüket. Soha nem gondoltam volna, hogy az elmúlt különleges időszak – a “Maradj otthon!” – ilyen kincseket hoz felszínre. 

Szinte minden résztvevő írt valakinek megrendelésre egy személyre szóló, az illető problémáját, célját, élethelyzetét “megkomponáló” mesét, történetet, amelyet a “zoomos” időszakban felolvastak egymásnak úgy, hogy az egész csoport hallgatta.

Az ilyen alkalmak végén gyakran elhangzott, hogy olyan volt, mintha nekem írtad volna. Ekkor született meg bennem a gondolat, hogy érdemes a meséket közkinccsé tenni.

Ezek a mesék mások szerkezetükben és tartalmukban, bár felismerhetők néhol a klasszikus mese elemei is, és mégis a vezérfonal tudatossága végigvonul a történeteken.

Olvashatsz még sikertörténeteket a különböző programokon résztvevők tollából. Kinek, mit jelent az NLP, és milyen gyakorlatok változtatták meg az életét. 

Téged melyik mese szólít meg?

A könyv már megjelent, és megrendelhető akár ajándékként, névnapra, születésnapra, egyéb ünnepi alkalomra!

Kattints ide, és rendeld meg Stenger Györgyi NLP könyveit>>>