Eddigi életem egyik legnagyobb problémája a halogatás VOLT. Magam sem hittem volna, hogy egy egyszerű gyakorlat segítségével sikerül felülírnom.
Oly sok dolog mellett a halogatás is össznépi sportnak tekinthető.
Elvileg megkönnyíti az ember életét, hogy egy-egy feladatot nem csinál meg rögtön, hanem „majd ráérünk arra még” felkiáltással áttesszük a következő napra és a „felszabadult” időben csinálunk valami éppen akkor számunkra fontosabbat. Aztán eljön a holnap és megint van valami „sokkal fontosabb”, mint az a bizonyos feladat. Aztán megint majd holnap, és így tovább. Aztán eljön a határidő és vagy őrült kapkodások közepette alakítunk valamit, vagy jön a másik „ungarische” népszokás, a kifogások gyártása…
Nos, eddigi életem egyik legnagyobb problémája a halogatás VOLT. Azért írom csupa nagy betűvel, mert számomra ennek jelentősége van. Korábban feszült voltam, a gondolataim a feladat körül jártak, mindenféle soha meg nem történő lehetőséget vettem számba, amitől még kétségbeejtőbbnek és elérhetetlennek tűnt a cél. Magam sem hittem volna, hogy egy ilyen régóta használt programot egy egyszerű gyakorlat segítségével sikerül felülírnom. A kiindulási arányom 60%-40% volt a halogatás javára. Ezt az értéket változtattam át 30%-70% arányra. A váltás nálam nem egyik napról a másikra történt. Viszont fel sem tűnt, hogy hirtelen milyen pro-aktív lettem. Egyszerűen csak annyit éreztem, hogy ha most megcsinálom a feladatot, vagy legalább elkezdem, akkor sokkal nyugodtabban és magabiztosabban kezdem magam érezni. Rájöttem, hogy az a „kellemetlen” érzés, ami azzal jár, hogy elkezdem/végrehajtom a feladatot sokkal gyengébb, mint az az érzés, ami akkor jött rám, amikor a halogatás miatt kezdtem magam kellemetlenül érezni a bőrömben. Aztán a legutóbbi Énkép tanfolyamon a kezem ügyébe akadt a 2 hónappal ezelőtti papír, amire a fenti aránypárok voltak felírva. És akkor jött a felismerés, hogy nem egész 2 hónap alatt sikerült elérnem azt a bizonyos célul kitűzött 30-70 arányt. Fantasztikus felismerés és érzés volt ezt megtapasztalni és rádöbbenni, hogy milyen észrevétlenül alakult át az életem és ez a kellemetlen szokás. Az addigi szorongós, agyalós énemet lecseréltem egy felszabadult, vidám énre.
M. Gergely