Az „Ének egyesítése” gyakorlat arra való, hogy bennünk tudatosan élő ellentmondást oldhassunk fel általa. Mivel a gyakorlat végrahajtása meglehetősen egyszerű – mint a legtöbb NLP-s gyakorlaté – kissé szkeptikus voltam a várható eredménnyel kapcsolatban. Hiszen az a belső ellentmondás, amire alkalmazni akartam, már jó ideje élt bennem, és héköznapi logikai eszközökkel sokat dolgoztam már rajta, látványos eredmény nélkül. Az NLP-s gyakorlat eredménye mégis bámulatosan jó lett. Nem csupán az ellentétes érzéseket oldotta fel bennem, hanem felszínre hozott egy olyan magasabb célt, amelynek addig nem voltam tudatában, és amely mindkét, látszólag teljesen ellentmondó célomat előre vitte. Ez az egész nagy nyugalommal és elégedettséggel töltött el, és a legfeljebb félórás gyakorlat elvégzése után úgy éreztem, hogy az életem minősége ugrásszerűen megjavult. A későbbiekben azt tapasztaltam, hogy eredetileg ellentmondónak látszó céljaim gyakorlati megvalósítása is automatikusan könnyebbé vált. Olyan gyakorlati megoldások jelentek meg a gondolataimban, amelyeket már régen kerestem mindhiába.