Charles Faulkner 1979-ben került kapcsolatba az NLP-vel. Miután egyetemi tanulmányait korábban a nyelvészet, a pszichológia és a válságmenedzsment területén folytatta, azonnal meglátta az NLP alkalmazásának lehetőségét a tanácsadásban, a coachingban ugyanúgy, mint az üzleti életben és a mindennapokban. Tanulmányait az NLP társalapítóinál kezdte, és különböző szakterületeken működött együtt a fiatal ericksoniánusokkal. Először coachként vett részt Steve és Connirae Andreas NLP tréningjein, majd hamarosan stratégiai trénerükké vált.
A Chicago-i NLP Intézet társalapítója, az NLP Comprehensive első igazgatója, később az intézmény programigazgatójaként tevékenykedett néhány évig. NLP Comprehensive NLP alap- és mester képzésein tanított Colorado-ban, Kaliforniában és Európában, miközben saját egyéni módszerének kialakításán dolgozott.
Az NLP-ben a legelső és legfontosabb kérdés: „Mit akarsz?” Charles korán elkezdett ezen tűnődni. Elvégre mindenki boldog akar lenni, szeretetteljes kapcsolatra vágyik, jól menő üzletet, érdekes munkát, stb. akar. Úgy tűnt, hogy erre a kérdésre nagyjából mindenki ugyanazt a választ adja. Ám amikor klienseinek tette fel ezt a kérdést, azt tapasztalta, mindenki úgy érezte, amire ő vágyik, az teljesen egyedi és különleges. Ez késztette Charlest, hogy feltegye a következő kérdést, amely hosszú éveken át meghatározta munkásságnak irányát: „Honnan tudják az emberek, hogy mit akarjanak?”
Az első választ George Lakoff és Mark Johnson Metaphors We Live By (Életmetaforák) című könyve adta. A világot személyes metaforáink rendszerén keresztül értelmezzük. Az élet lehet játék, utazás, tanulás, kaland, felfedezés, fejlődési folyamat és még számos egyéb dolog, attól függően, hogy milyen metaforán keresztül tapasztaljuk meg. Értékrendünk és hiedelemrendszerünk, és ennek megfelelően céljaink és vágyaink (amit akarunk) a metaforáinkból következnek. Charles munkássága annak a felfedezésévé vált (és ez is egy metafora), hogy hogyan lehet egyéni és szervezeti metaforákat felismerni tárgyakból, tettekből és a használt nyelvből, majd elegánsan megváltoztatni őket. Hamarosan felfedezte, hogy különböző metaforák léteznek az élet fontos területein, beleértve a munkát, a kapcsolatokat, a pénzt, a politikát, és még sok egyebet. Mindezt összekapcsolta a korábbi munkásságával az egyéni élettörténetek területén, és azt vizsgálta, hogyan lehet megváltoztatni azokat. Ezeket a modelleket tanította az Egyesült Államokban és Európában is, majd hanganyagokat is készített: Metaphors of Identity (Identitásmetaforák) (1991), The Mythic Wheel of Life (Az élet misztikus kereke) (1993), Words Within a Word (Szavak egyetlen szóban) (1994).
A második válasz akkor érkezett, amikor Charles társszerzőként, koordinátorként létrehozta a 6 órás Nightingale-Conant hanganyagot NLP: The New Technology of Achievement (NLP A siker új technológiája) (1991) címmel. Ebből később könyv is lett, amelyet Magyarországon is kiadtak A változás TE magad légy címmel. Arra jött rá, hogy amit az emberek akarnak, legalább annyiban függ a tapasztalataik szerkezetétől, mint a metaforáiktól. A következő Nightingale-Conant sorozat részei: Success Mastery (Siker mesterfokon) (1992) Robert McDonald-dal, NLP in Action (Az NLP gyakorlatban) (1993) Lucy Freedman-nel, és a Creating Irresistible Influence with NLP (Ellenállhatatlan hatás NLP-vel) (2003) saját munkáinak – az élő metaforák és az élettörténetek üzleti alkalmazásáról.
További hanganyagokat is készített Essence of Intuition (Az intuíció lényege) (1997) és Sub-Modalities: An Insider’s View (Szubmodalitások: egy bennfentes nézőpontja) (1999) – utóbbi a kognitív nyelvészetről szól. A rendszerdinamikák és az NLP Meta-programok területén szerzett tudását ötvözve megalkotta a Trimurti (2001) nevű coaching eszközt és játékot.
Charles számára az igazi hírnevet az a modellezési project hozta meg, amelyet a chicagói tőzsde legsikeresebb brókereivel folytatott, akiket a „piac varázslói/market wizards” néven emlegetnek. Charlest megkereste az egyik chicagói bróker, aki az iránt érdeklődött, vajon az NLP hasznos lehet-e a brókerek és a befektetők számára. A megkeresés egy nagyszabású, több éves modellezési projektet indított el. Egyszerű érzelemkezelési technikákkal indult. Ezek szükségesek, de nem elégségesek ahhoz, hogy pozitív eredmények szülessenek. Az ezt követő kutatás a mentális stratégiák feltérképezésére irányult, majd a szelektív észlelésekre (Meta-programok) és az élő metaforákra is kiterjedt. A folyamat során új modellek és megkülönböztetések kerültek feltárásra, melynek nyomán új módszerek születtek: tartalom modellezés, hipotézis modellezés, keretek és kategóriák, kategória-változtatás, újfajta átkeretezés és a döntéshozatal öt dimenziója. A fejlesztésekről több könyvben és tőzsdei témájú magazinban jelentek meg interjúk Charles Faulkner-rel (The New Market Wizards, The Outer Game of Trading, The Intuitive Trader, Stocks & Commodities, Stocks, Futures & Opinions). Charles részt vett Michael Covel bestsellereinek megírásában (Trend Following, Trend Commandments címmel) dolgozott és tanított a „piac varázsló” Ed Seykota-val a Trading Tribe Process (TTP) nevű programban, „tőzsdei törzseket” hozott létre az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában.
A 2000-es években Charles örömmel fedezte fel, hogy a gazdasági-pénzügyi viselkedéskutatók az elmúlt évtizedek során részletes tanulmányokat készítettek számos olyan jelenséggel kapcsolatban, amelyeket ő már a történetek szintjén felfedezett. A kutatók a tudatos és a tudattalan elme működésével kapcsolatban Milton H. Ericksonhoz hasonló megértésre jutottak, noha nem tudták megmagyarázni azt, hogy miben áll a tudatos és tudattalan elme működése. Ez Charlest további felfedező útra indította. Elkezdett foglalkozni antropológiával és fejlődéspszichológiai kutatásokkal is. És ezzel megszületett egy másik válasz arra a kérdésre: „Honnan tudják az emberek, hogy mit akarjanak?”. Charles úgy írja le ezt a munkát, mint „bizonytalan, komplex körülmények közötti ítélőképesség és döntéshozatali mechanizmus” alkalmazásának magyarázatát. Azt állítja, hogy egyre bonyolultabbá váló világunkban ennek sokkal nagyobb jelentősége van a magánéletben és a munkában annál, hogy kizárólag a pénz és a befektetések világában alkalmazzuk.
Charles jelenleg egy újabb könyvön dolgozik.